Non so in qual modo, ma i miei scolarini erano venuti a sapere che quel giorno era il mio compleanno. Me li vidi arrivare alla scuola col vestito delle feste e con un regalino tra le mani.
Chi mi portava una penna elegante, chi un libriccino da messa, chi un astuccio da lavoro, chi un bel mazzo di fiori freschi. Io fui consolata e attristata da quella vista: consolata perchè qualunque segno di gratitudine o d'affetto che mi venisse da quei buoni figliuoli mi toccava il cuore e mi faceva parer leggiero ogni sacrifizio: attristata, poichè pensavo che i denari occorsi in quelle compre, potevano venir destinati a più nobile uso. A ogni modo, accolsi serenamente quelle care dimostrazioni d'amore.
Un bambino solo, il più povero, non mi offrì nulla: ma dal suo contegno imbarazzato e dal suo visetto malinconico argomentai quanto dovesse soffrire. Lo chiamai e quando l'ebbi vicino me lo strinsi ripetutamente fra le braccia, baciandolo. Incoraggiato da quelle carezze, il poverino mi pose tra le mani un involtino e fuggì vergognoso.
Sorpresa e incuriosita, lo aprii senza che nessuno potesse accorgersene. Vi erano.... indovinate!.. Tre pallottoline di zucchero!
Lo richiamai subito da me.
--Lo sapevi che mi piacesse lo zucchero? gli chiesi sorridendo.
--Me lo sono figurato! Mi piace tanto a me!
--E tu, ripresi commossa, l'hai certo chiesto alla mamma e....
--No signora! replicò prontamente, non ho chiesto nulla a nessuno; glie l'ho serbato proprio io, di mio....
--Ma pure....
--La nonna, quando mi dà il caffè e latte, mi mette sempre nella chicchera due o tre pallottoline di zucchero per indolcirlo. Io ho levato lo zucchero....
--E il caffè e latte?... chiesi con la gola serrata.
--L'ho preso amaro!
Mario, piccolo Mario, dove sei tu? Forse il fumo delle officine avrà annerito il tuo viso d'angelo, forse a quest'ora lavorerai i campi dove biondeggia la messe e si matura, al sole, la vite, forse ti accoglieranno le navi avventurose dove il lavoro è sì duro, la speranza sì fallace....
Ma chiunque tu sii, operaio, agricoltore o uomo di mare, il tuo posto è fra i nobili cuori, per quali l'amore è sacrifizio, l'abnegazione, dovere.
Mario, piccolo Mario, se tu per un momento potessi entrare nella mia stanzetta da studio, vedresti molte carte, molti libri, molti ninnoli; e vedresti anche, custoditi in una piccola campana di vetro, tre pezzetti di zucchero, un nome, una data! | Nem is tudom, minként deríthették ki a kisdiákjaim, hogy aznap van a születésnapom. Ünneplőruhában, kezükben kis ajándékcsomaggal állítottak be az iskolába. Volt, aki elegáns írótollat hozott, volt, aki misekönyvecskét, kézimunka-dobozt vagy egy szép, friss virágcsokrot. Láttukon egyszerre örültem és szomorkodtam: örültem, hiszen a kedves gyermekek hálájának vagy a szeretetének bármilyen jele melengette a szívemet és minden áldozatot pehelykönnyűvé változtatott: szomorkodtam, mikor arra gondoltam, hogy a kiadott pénzt nemesebb célra is lehettette volna fordítani. Mindemellett békés lélekkel fogadtam szeretetük nekem oly drága megnyilatkozását. Csak egy kisfiútól, a legszegényebbtől nem kaptam semmit: ám zavart viselkedése és bánatos arcocskája mutatta, hogy mennyire szenvedhet. Magamhoz hívtan hát és többször megöleltem, megcsókoltam. E kedveskedéstől felbátorodva szegénykém a kezembe nyomott egy papírtekercset és szégyenlősen elszaladt. Meglepetten és kíváncsian nyitottam ki a tekercset, úgy, hogy senki se láthassa. Hogy mit találtam benne? Három kockacukrot! Rögvest visszahívtam a fiúcskát. - Honnan tudtad, hogy szeretem a cukrot? - kérdeztem tőle mosolyogva. - Hát csak gondoltam! Mert magam bizony nagyon szeretem! - És - folytattam meghatottan - megkérted Édesanyádat, hogy… - Nem, tanító néni - felelte sietve, nem kértem én senkitől semmit, én magam tettem félre, egyedül… - De hát… - Nagymama a tejeskávéhoz mindig ad a bögrémbe két vagy három kockacukrot, hogy megédesítse. Én kivettem a cukrot… - És a tejeskávé? - kérdeztem elszoruló torokkal. - Keserűen ittam meg! Mario, kicsi Marióm, merre lehetsz? Az üzemek füstje talán befeketítette angyalarcodat; vagy talán most a mezőkön dolgozol az aranyló búza közt vagy a napon érő szőlőben, vagy éppen kalandos hajókon szolgálsz, ahol a munka oly kemény és a remény oly csalóka… Bárki légy is, munkás, földműves vagy tengerész, helyed a nemes szívűek között van, akiknek a szeretet áldozatot, lemondást, kötelességet jelent. Mario, kicsi Marióm, ha most egy pillanatra beléphetnél apró dolgozószobámba, láthatnál sok papirost, sok könyvet, sok csecsebecsét; és egy kis üvegharang alatt láthatnád a három cukordarabot, egy nevet és egy dátumot! |