Non so in qual modo, ma i miei scolarini erano venuti a sapere che quel giorno era il mio compleanno. Me li vidi arrivare alla scuola col vestito delle feste e con un regalino tra le mani.
Chi mi portava una penna elegante, chi un libriccino da messa, chi un astuccio da lavoro, chi un bel mazzo di fiori freschi. Io fui consolata e attristata da quella vista: consolata perchè qualunque segno di gratitudine o d'affetto che mi venisse da quei buoni figliuoli mi toccava il cuore e mi faceva parer leggiero ogni sacrifizio: attristata, poichè pensavo che i denari occorsi in quelle compre, potevano venir destinati a più nobile uso. A ogni modo, accolsi serenamente quelle care dimostrazioni d'amore.
Un bambino solo, il più povero, non mi offrì nulla: ma dal suo contegno imbarazzato e dal suo visetto malinconico argomentai quanto dovesse soffrire. Lo chiamai e quando l'ebbi vicino me lo strinsi ripetutamente fra le braccia, baciandolo. Incoraggiato da quelle carezze, il poverino mi pose tra le mani un involtino e fuggì vergognoso.
Sorpresa e incuriosita, lo aprii senza che nessuno potesse accorgersene. Vi erano.... indovinate!.. Tre pallottoline di zucchero!
Lo richiamai subito da me.
--Lo sapevi che mi piacesse lo zucchero? gli chiesi sorridendo.
--Me lo sono figurato! Mi piace tanto a me!
--E tu, ripresi commossa, l'hai certo chiesto alla mamma e....
--No signora! replicò prontamente, non ho chiesto nulla a nessuno; glie l'ho serbato proprio io, di mio....
--Ma pure....
--La nonna, quando mi dà il caffè e latte, mi mette sempre nella chicchera due o tre pallottoline di zucchero per indolcirlo. Io ho levato lo zucchero....
--E il caffè e latte?... chiesi con la gola serrata.
--L'ho preso amaro!
Mario, piccolo Mario, dove sei tu? Forse il fumo delle officine avrà annerito il tuo viso d'angelo, forse a quest'ora lavorerai i campi dove biondeggia la messe e si matura, al sole, la vite, forse ti accoglieranno le navi avventurose dove il lavoro è sì duro, la speranza sì fallace....
Ma chiunque tu sii, operaio, agricoltore o uomo di mare, il tuo posto è fra i nobili cuori, per quali l'amore è sacrifizio, l'abnegazione, dovere.
Mario, piccolo Mario, se tu per un momento potessi entrare nella mia stanzetta da studio, vedresti molte carte, molti libri, molti ninnoli; e vedresti anche, custoditi in una piccola campana di vetro, tre pezzetti di zucchero, un nome, una data! | Nem tudnom, hogy milyen módon, de a diákjaim megtudták, hogy aznap volt a szülinapom. Láttam őket ünneplőruhában megérkezni az iskolába egy kis ajándékkal a kezükben. Van, aki egy elegáns tollat hozott nekem, van, aki egy kis könyvet, van, aki tolltartót és van olyan, aki pedig egy csokor friss virágot. Vidám és elszomorodott voltam egyszerre a látványtól: vidám, mert a hála és a szeretet bármely jele megérinti a szívemet, ami ezektől a jó gyerekektől árad felém és csekélynek tűnik minden áldozat, amit hoztam értük; szomorú pedig azért voltam, mert a pénzre gondoltam, amit az ajándékokra költöttek, nemesebb célra is felhasználhatták volna. Minden esetre elfogadtam a szeretet ezen megnyilvánulását. Egyedül egy kisfiú, a legszegényebb nem hozott ajándékot, de a zavarban lévő viselkedéséből és a melankolikus tekintetéből kikövetkeztettem, hogy mennyit szenvedhet. Magamhoz hívtam és mikor közel voltam hozzá ismételten magamhoz szorítottam megpuszilva őt. Ettől a simogatástól felbátorodott és szegénykém egy kis zacskót vett elő, majd szégyenkezve elmenekült. Meglepődve és kíváncsian nyitottam ki, anélkül, hogy bárki is észrevehette volna. Mi volt benne, találjátok ki! Három cukorka. Rögtön magamhoz hívtam. -'Tudtad, hogy szeretem a cukorkát? Kérdeztem mosolyogva. -Kitaláltam! Nagyon szeretem! -És te..meghatódtam.., persze megkérdezted az anyukádat, hogy elhozhatod.. -Nem asszonyom, válaszolta készségesen, nem kérdeztem meg senkit, én tettem félre, az enyémek... -Nézzenek oda -Amikor a nagymamám tejeskávét készít nekem, mindig a kávés kanna mellé tesz két-három cukorkát, hogy megédesítsem. Én pedig eltettem a cukrot. - És a tejeskávé? kérdeztem összeszorult torokkal.. - Mindig keserűen iszom! Mario, hol vagy kis Mario? Talán a műhelyek füstje befeketítheti az angyali ábrázatodat, talán ebben az órában a mezőkön fogsz dolgozni, ahol az aratás aranylik és beérik, a napon, a szőlőn, talán be fognak fogadni a kalandjáró hajók, ahol a munka igen csak kemény és a remény kétséges. De akárhol is legyél, munkás, mezőgazdász vagy tengerész, a te helyed a nemes szívek között van, amelynek a szeretet, az áldozat és az önzetlenség a kötelessége. Mario, kis Mario, ha egy pillanatra bejöhetnél a dolgozó szobámba, sok papírt, sok könyvet, sok csecsebecsét láthatnál és egy kis üvegburát is három cukorkával, egy névvel és dátummal ellátva! |